2025 MFTkaracsony5

NeuschwansteinAz idei, sorrendben 66. Vándorgyűlésünket a Kodolányi János Főiskola meghívására Székesfehérváron rendezzük meg. A kapcsolódó programokról és a részvételi díjakról az alábbiakban olvashat!
Jelentkezni a honlapunkon, illetve a Földgömb májusi számával kiküldésre kerülő jelentkezési lappal lehet.

2012. december 20., csütörtök 14:13

Teleki Pál versenykiírás 2013

teleki palA versenysorozatunk megrendezésének feltételei megteremtődtek. A verseny szellemét megtartva és a hagyományokat követve az alábbiak szerint tájékoztatunk a feltételekről és körülményekről.

2012. november 17-én a Magyar Földtani és Geofizikai Intézetben megrendezett "Földtudományi forgatag 2012" elnevezésű rendezvény keretében Baksa Csaba a Magyarhoni Földtani Társulat és Szabó József a Magyar Földrajzi Társaság nevében együttműködési megállapodást kötöttek, amelyben többek között a két nagymúltú szervezet és a társszervezetek Földtudományi Szövetségbe való tömörülésének szándékát fejezték ki.

2012. november 21., szerda 09:09

FELHÍVÁS

Az MFT Oktatás-módszertani Szakosztálya előadássorozatot indít a földrajzi kerettantervekkel kapcsolatban a 2012/13. tanév II. félévében.

2012. november 02., péntek 09:02

MEGHÍVÓ

A Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar, illetve a Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki és Informatikai Kar, a Pte Ttk Földtudományi Doktori Iskolával, a Kárpát-Medencéért Nemzetközi Tudományos Ifjúsági Szövetséggel*, valamint a Magyar Meteorológiai Társaság Pécsi Területi Csoportjával közös szervezésben

2012. november 30-án, pénteken

Környezeti problémák a Kárpát-medencében II.” – címmel

nemzetközi konferenciát rendez.

2012. október 16., kedd 14:41

Less Nándor versenykiírás 2012/2013

XX. Less Nándor országos földrajzverseny 2012-2013

Hírlevél

A Földgömb magazin

A Magyar Földrajzi Társaság földrajzi-ismeretterjesztő folyóirata 2024-től már nem illetménylap, a tagdíj nem tartalmazza a Földgömb  magazin előfizetését!

Főtámogatóink

Partnereink