
A 135. évfolyamába lépett Földrajzi Közlemények, mint az anyanyelvű tudományművelés, a földrajzi gondolatok és kutatási eredmények közreadásának fóruma, továbbra is a mindenkori szerkesztőségtől elvárt konzervatív, ugyanakkor haladó elvek mentén kívánja küldetését betölteni. Ez természetesen nem jelentheti a változatlanság fenntartását, ahogy az élő klasszikus, Woody Allen fogalmaz: „a hagyomány az állandóság illúziója”. Ahogyan a Földrajzi Közlemények eddigi történetében előfordultak kisebb-nagyobb személyi és formai változások, úgy ezúttal is a szakmai színvonal megtartása és a kor követelményeihez való alkalmazkodás lebegett szemünk előtt, így újabb változtatásokra szántuk el magunkat.