Lóczy Lajos Országos Földrajzverseny

A verseny címe:

Lóczy Lajos Országos Földrajzverseny
A verseny meghirdetője: Kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium
Lóczy Lajos Geográfus Tehetségpont
Eminens Alapítvány
A verseny szakmai támogatói:

Magyar Földrajzi Társaság
ELTE TTK FKI Földrajztudományi Központ,
NYME Földrajz és Környezettudományi Intézet,
PTE TTK Földrajzi Intézete,
SZTE Földrajzi és Földtani Tanszékcsoport

A verseny célja:

A földrajz iránt érdeklődő tehetséges tanulóknak megmérettetési lehetőséget nyújtani, s ezen keresztül a Földünk-környezetünk műveltségterület kompetenciafejlesztési céljainak hatékonyságát segíteni. A verseny középpontjában a műveltségterület által felölelt természeti, társadalmi-gazdasági és környezeti folyamatok, és a természeti-társadalmi környezetünkben való tájékozódás, gyakorlati eligazodás állnak. A műveltségterület témájából adódóan a verseny tematikájában megjelennek napjaink aktuális eseményei, azok tágabb összefüggésrendszerben való elhelyezése, értelmezése is, így az emberiség és a Világ fejlődési folyamataiban való eligazodás napi szükségletként jelentkező kompetenciái.

A verseny kategóriái iskolaszintek szerint:  9. évfolyam,   10. évfolyam

A jelentkezés és a részvétel feltételei: A verseny megfelelő kategóriájába nevezhetnek a középiskolák 9. illetve 10. évfolyamos diákjai, továbbá azok a tanulók, akik (pl. öt évfolyamos képzésben) a földrajz tantárgy vonatkozó tantervi anyagát legfeljebb egy év eltéréssel tanulják Ebben az esetben a nevezéskor azt az évfolyamot jelöljék meg, amelynek anyagából a diák versenyezni fog!

A szervezők elérhetősége: 

Kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium – Lóczy Verseny
Web: loczyverseny.hu loczyverseny.sulinet.hu
Tel.,fax: 82/510-132 82/510-133
Levélcím: 7400 Kaposvár, Kossuth Lajos u. 48.
E-mail: általános szervezési ügyekben:
Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.">Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
feladatlap és tábor ügyekben:
Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.">Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
gazdasági ügyekben:

Első fordulós pontbeküldéshez:
Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.">Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

2015. november 18., szerda 16:42

Lóczy Lajos versenykiírás 2015/2016

A versenyre kizárólag elektronikus úton lehet jelentkezni a loczyverseny.hu honlapon.
Először az intézményt kell regisztrálni, amellyel az iskola vállalja az írásbeli fordulók versenykiírás szerinti megszervezését. Kérjük, hogy itt az iskola hivatalos email címét adják meg! Ezután a diákok nevezése már egyénileg történik az online nevezési adatlap kitöltésével.

Iskolák regisztrációjának határideje: 2016. február 4.

Nevezési határidő: 2016. február 9. 12 óra.

2014. október 31., péntek 15:54

Lóczy Lajos versenykiírás 2014/2015

A versenyre kizárólag elektronikus úton lehet jelentkezni a loczyverseny.hu honlapon.
Először az intézményt kell regisztrálni, amellyel az iskola vállalja az írásbeli fordulók versenykiírás szerinti megszervezését. Kérjük, hogy itt az iskola hivatalos email címét adják meg! Ezután a diákok nevezése már egyénileg történik az online nevezési adatlap kitöltésével.

Iskolák regisztrációjának határideje: 2015. február 4.

Nevezési határidő: 2015. február 9. 12 óra.

Hírlevél

A Földgömb magazin

A Magyar Földrajzi Társaság földrajzi-ismeretterjesztő folyóirata 2012-től illetménylappá vált!

Főtámogatóink

Partnereink