A Magyar Földrajzi Társaság kritikai észrevételei, javaslatai az új Nemzeti Alaptanterv tervezetével kapcsolatban

A NAT 2018. augusztus 31-én napvilágot látott tervezete, és egyben a Magyar Földrajzi Társaság véleménye szerint is, jelenlegi globális és hazai környezeti, gazdasági, társadalmi folyamatok megértése, és elemzéséhez nélkülözhetetlen tantárgy a földrajz. Egyetértünk a NAT-ban megfogalmazott alapelvekkel, melyek szerint a földrajznak egyedi, megkerülhetetlen szerepe van a jelenlegi világgazdasági, társadalmi, és pénzügyi folyamatok (Pl. migráció, demográfiai folyamatok) bemutatása mellett jövő nemzedékének hazaszeretetre nevelésében (Európa, a Kárpát-medence, a haza, a szülőföld földrajzának bemutatásában), a környezeti nevelésében (globális környezeti problémák bemutatásában).
 
Figyelem! Az Európai Fotóversenyre a jelentkezési határidő módosíult: március 20. (szerda)!

Köszöntjük a Földrajz Éjszakája 2019 Európai Fotóversenyén!

A pályázat témája „Éjszakai terepmunka” („Fieldwork at night”). Légy a témában kreatív, és mutasd meg nekünk, hogy ez a téma mit jelent számodra!

A nevezéshez töltsd fel a fotód egy közösségi médiafelületre (instagram, twitter, facebook) #geonightphoto megjelöléssel, és küldd el nekünk e-mailben: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

A versenyben nevezéskor kérjük, olvasd el és fogadd el a következő feltételeket:

  • A kép eredeti felvételed, és te vagy az egyetlen készítője
  • A fotó szerzői jogával egyedül te rendelkezel
  • Egyetértesz azzal, hogy a Földrajz Éjszakája fotóverseny szervezői használhassák és díjmentesen közreadhassák a felvételed. Ha a szervezők megjelentetik a fotód, hivatkozni fognak rád.

Amennyiben bármilyen kérdésed merülne fel a fenti feltételekkel és szempontokkal kapcsolatban, bátran fordulj hozzánk e-mailben: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Versenykiírás:
  • A legjobb fotód küldd el nekünk (szerzőnként csak egy fénykép lehet), és add meg a szerző pontos nevét (vezeték- és keresztnév)!
  • Nevezd meg a települést és az országot (nagyon fontos!), ahol a felvétel készült!
  • Adj a fotódnak NAGYBETŰKKEL egy címet!
  • Minimum felbontás 3000x2000 pixel (6 millió pixel)

A verseny március 20-án zárul.

A résztvevő országok legtöbbet „lájkolt” fényképei bejutnak a döntőbe, ahol egy zsűri dönt a legeredetibb és legbeszédesebb fotókról.

A verseny győztesének fényképe szerepel az európai Földrajz Éjszakája 2020 poszterén!

A döntősök (a közösségi médiában legtöbbet „lájkolt” fotók szerzői országonként) képeit kerülnek a saját országuk a jövő esztendei eseményénének promóciójában.

Tavaly Európa-szerte több mint 15 ezer ember vett részt a rendezvényen!

Ragadd hát meg fényképezőgéped, és győzzön a legjobb fotó!

A fotóverseny illeszkedik az április 5-i Földrajz Éjszakája 2019 rendezvényhez
(bővebb információ: www.eugeo.eu; www.cnfg.fr és www.foldrajzitarsasag.hu/rendezvenyek/night-of-geography)

A verseny március 15-én zárul.

Hírlevél

A Földgömb magazin

A Magyar Földrajzi Társaság földrajzi-ismeretterjesztő folyóirata 2012-től illetménylappá vált!

Főtámogatóink

Partnereink