A Magyar Földrajzi Társaság kritikai észrevételei, javaslatai az új Nemzeti Alaptanterv tervezetével kapcsolatban

A NAT 2018. augusztus 31-én napvilágot látott tervezete, és egyben a Magyar Földrajzi Társaság véleménye szerint is, jelenlegi globális és hazai környezeti, gazdasági, társadalmi folyamatok megértése, és elemzéséhez nélkülözhetetlen tantárgy a földrajz. Egyetértünk a NAT-ban megfogalmazott alapelvekkel, melyek szerint a földrajznak egyedi, megkerülhetetlen szerepe van a jelenlegi világgazdasági, társadalmi, és pénzügyi folyamatok (Pl. migráció, demográfiai folyamatok) bemutatása mellett jövő nemzedékének hazaszeretetre nevelésében (Európa, a Kárpát-medence, a haza, a szülőföld földrajzának bemutatásában), a környezeti nevelésében (globális környezeti problémák bemutatásában).
 
Események

Események (38)

eger

Szervező intézmény: Földrajz és Környezettudományi Intézet, Eszterházy Károly Egyetem

Információ / kapcsolat: Patkós Csaba, geográfus, főiskolai docens, Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

debrecen

Szervező intézmény: Földtudományi Intézet, Debreceni Egyetem

Információ / kapcsolat: Pénzes János, geográfus, Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.; Turi Zoltán, geográfus, Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

budapest geodezia

Szervező intézmény: Geodézia Természetjárók Egyesülete, Budapest

Információ / kapcsolat: Bassa László, ny. tud. mkts., térképész, Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

budapest corvinus

Szervező intzémény: Geo Intézet, Budapesti Corvinus Egyetem (BCE)

Információ / kapcsolat: Forman Balázs, geográfus–közgazdász, egyetemi docens, Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.; Varga Ágnes, földrajz tanár, egyetemi tanársegéd, Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

beregszasz

Szervező intézmény: Földtudományi és Turizmus Tanszék, II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola

Információ / kapcsolat: Gönczy Sándor, geográfus, főiskolai docens, Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

balatonfured

Szervező intézmény: Zsidó Kiválóságok Háza

Információ / kapcsolat: Kristóf Orsolya, ügyvezető igazgató, Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Figyelem! Az Európai Fotóversenyre a jelentkezési határidő módosíult: március 20. (szerda)!

Az európai földrajzi társaságokat összefogó ernyőszervezet az EUGEO 2018. április 6-án az esti órákban egy országhatárokon és kultúrákon átívelő európai rendezvénysorozatot szervez. A francia tagszervezet (Comité National Français de Géographie, CNFG) javaslatára az idei rendezvény mottója a „naplemente” lesz.

Hírlevél

A Földgömb magazin

A Magyar Földrajzi Társaság földrajzi-ismeretterjesztő folyóirata 2012-től illetménylappá vált!

Főtámogatóink

Partnereink