A Magyar Földrajzi Társaság által is támogatott magyar csapat eredményesen szerepelt az International Earth Science Olympiad (IESO) versenyen!
Az International Geoscience Education Organisation (IGEO) 2007 óta minden évben, más-más országokban rendezi meg a középiskolások tanulmányi versenyét, a Nemzetközi Földtudományi Diákolimpiát (International Earth Science Olympiad, IESO).
A 2026-os IESO hazai válogatóversenyét az ELTE Földrajz- és Földtudományi Intézet szervezte meg. A márciusi írásbeli forduló, majd az áprilisi döntő eredményeként Bajzik Bálint, Falvay Pál, Tachu Bence és Tóth Bence képviselhették Magyarországot a torinói világdöntőn, ahol mintegy 40 ország 160 diákja mérte össze tudását. Falvay Pál arany-, Tachu Bence ezüst-, Bajzik Bálint és Tóth Bence pedig bronzérmes helyen végzett.
A magyar csapatot Virág Attila egyetemi adjunktus, az ELTE TTK Földrajz- és Földtudományi Intézet oktatója, valamint Debreczeni Csaba hallgató kísérte és segítette a verseny során.
Gratulálunk!
